Változások…

A minap egy reggel arra ébredtem, hogy a barátnőm meglépte helyettem azt, amire egy ideje már gondoltam, csak éppen fogalmam sem volt, hogyan kezdjek hozzá. Elkészült egy új blog, amely arculatával talán figyelemfelkeltőbb, mint ez a kissé már old-school változat. Aki ismer, tudja, hogy nem tartozik a kedvenc időtöltéseim közé a blogok küllemének frissítése, néha még a tartalmak időről időre való frissítése sem. De igyekszem felnőni a feladathoz. Remélem, hogy elnyeri majd a tetszéseteket. Addig is kérlek, jegyezd meg és oszd meg ismerőseiddel is az új elérhetőséget! Egy kicsit olyan ez, mint az egyszeri vendéglős kiírása: ha nem jön be a kedves vendég, ketten halunk éhen: Ön is, én is. Nálam ennyire nem drámai a helyzet. De hiszem, hogy aki nem követi a blogom, szegényebb lesz egy élménnyel; én pedig olvasók híján az érdeklődés sikerélményével. Szórakoztatni szeretnélek, kérlek, hagyd! 😀

Pados Judit, a betűvető

e20e9df86bb94dc815b8ce9a6428a9bb

Reklámok

Írós blogokat böngészve…

Az ember az írás öröméért rója a sorokat, de azért időnként szétnéz a szerzőtársak háza táján is, mert tanulni mindig lehet, vagy legalább vitába szállni egyes ötletekkel. Most éppen a cassyblacksmith.wordpress.com-on olvastam egy írást, amely Colson Whitehead, amerikai Pulitzer díjas író tanácsait veszi sorra. Nem mennék végig mindegyiken, de az elsőkről lenne néhány gondolatom.

  1. Ne keresd a témát, hagyd, hogy a téma találjon meg téged! – Nos, első kézből tapasztaltam meg ennek a tanácsnak az igazságát. Azt a témát se mindig könnyű megírni, amelyik önként keres meg téged, de egy olyat, amit mások ajánlanak, vagy  a feldolgozásával csak egy aktuális trendnek akarsz megfelelni, szinte lehetetlenség. Az írás öröme majdnem biztosan elvész közben.
  2. Írj arról, amit ismersz! … és itt Saul Bellow sorait idézi: “A regény az önéletrajz kibővített változata” – Na, ez viszont igaz! Minden írásomban ott vagyok én magam is, a velem történtekből néhány apró morzsa, még ha a világ, amelyikben játszódik, netán ismeretlen ismerős is előttem. De feldolgozhatom benne a valóságban soha (vagy nem időben) meg nem talált válaszokat, élményeket, csalódásokat, még ha ezeket a való életben – esetleg rajtam kívül álló okok miatt, esetleg a saját tehetetlenségem okán) nem is sikerült. Nem hiába állítják, hogy az írás egyfajta terápia. Szerintem a legjobbak közül való!

Hogy messzebbre ne menjek, itt van máris az éppen készülő írásom, a Skót szerelem. Egyszer régen jártam Skóciában, és az a találkozás egy életre bennem hagyta a visszavágyás érzését. Ha csak képeket látok a tájról, ha egy filmet látok, egy könyvet olvasok, amelyik ott játszódik, a hívó szó felerősödik. Élvezetté válik a kutató munka és maga az írás is. Mire az egész történet összeáll, bízom benne, hogy olyan képet tudok majd mutatni Skóciáról, hogy az olvasó is úgy érezze, ismerős tájakon barangol. Ha járt már ott, ha nem, visszavágyik majd ő is. Ennél többet nem is remélhetek.

book-writing-ideas.jpg

Álmodozós… rábeszélős :)

Egy nagyon kedves barátnőm most utazik Velencébe. Úgy, ahogy még nem volt, Marco Polo repülőtérre érkezve. Izgalmas kihívás. A szállásról meg csak annyit mondanék, hogy a Hilton Molino Stucky Venice közelében “parkoló” yachtok egyikén fog aludni. Az “én ágyam” a kabinban pedig üresen ásítozik majd, mert ez az év most nem az én örömömről szól. Az biztos, hogy már csak ez a két élmény is egészen biztosan egy-egy röpke történet megírására ihletne. De igazából az eddigi írásaimban is ott bujkáltak a részletek … ha még nem olvastad, itt az idő, hogy beszerezd a Velencei mesék című kötetet. 16 bon-bon falatka várja, hogy felfedezd az ízeit.

18260795_1445189308870582_3282689_o

(fotó: Kiss Máriától a múlt hétről 🙂 )

Volt egy időzített posztom… hova lett?

 

Mivel a technika ördöge megtréfált – nem először, de nyilván nem is utoljára -, így most próbálom újra összeszedni a gondolataimat, amiket tegnap már egyszer “papírra” vetettem. Bizonyára nem sikerül úgy, mint azt elsőre megtettem. No, mindegy is … Ami a lényeg: ma a barátnőm Velencébe utazik. Nem először, de megint egy (sőt, két) új kaland ígéretével. Apró szépséghiba, hogy most nem tarthattam Vele, de ez az év nem az én örömeimről szól. Nem baj, lesz még másként is! Remélem. Szóval, Alessia és Velence. Repülővel utazik, ami most nem a távoli Trevisón landol, hanem a Marco Polón, kis túlzással Velence “szívében”. A szállás pedig… a Giudeccán, a Molino Stucky közelében parkoló yachtok egyikén. Nem, nem Hilton örökösnőről beszélünk. A szállás bárki számára elérhető áron a booking.com-on került a szeme elé, és ő volt olyan szemfüles, hogy lecsapott rá. Kicsinyes bosszú, hogy a következő napokban olyan sokat gondolok rá és a “városomra”, hogy nyilván csuklással tölti majd az időt, de erre ott a legjobb orvosság, egy kellemesen hűvös Aperol Spritz. Biztosan élni fog vele. Aki pedig hozzám hasonlóan szeretne legalább lélekben ott járni, keresse bátran a Velencei mesék című kötetemet, merem állítani, hogy ízelítőt kaphat általa a város ízes bon-bonfalatkáiból.

18260795_1445189308870582_3282689_o

a fotóért köszönet Kiss Marának, aki a múlt héten járt ott, hogy szerelembe essen Velencével 🙂